Kösz, Bruce.
Egyelőre a röviHell-eket néztem meg, illetve a hosszúba is belenéztem.
Szokásomhoz híven akkor elemzem a kínálatot
Nálam a kipeckelt száj az kizáró ok, ezért a háromjegyű sorozatból az első 3 nálam kiesik. Viszont a 034-036 nagyon bejön. Gerjedek a nemi szerv csiklandozására és ebben elég kicsi a választék, épp ezért nagyon jó a 036.
A 3102 a szokásos folyamatos-mechanikus helyett gonoszabb. Első két részben a hónalja, harmadikban a talpra koncentrál, a csiklandozó mindig megvárja amíg a teljesen meztelen áldozat pulzusa visszatér a normális szintre és akkor folytatja, így az áldozatot állandóan újabb meglepetés éri.
A 3103 ennél állatiasabb, a bikinis majd később topless áldozat hónalja majd hasa, legvégül lábujjainak köze nagyjából folyamatos irritáció alatt áll. Ennek az erőssége az áldozat ellenállhatatlan bája, amit nevetés közben mutat.
A 3104-ben látható revans ennél valamivel gyengébb. Nálam levesz az élvezetből, ha az áldozatot szinte csak szenvedni látom.
A 3105-el elvi problémáim vannak. Egyrészt az áldozatnak remek teste van és a reakciója is helyes. De én nem tudom úgy nézni, hogy ha azt látom, hogy a lányt erőszakkal kényszerítették ebbe a játékba - függetlenül attól, hogy a kezdő képkockák egy valódi vagy csak egy megrendezett helyzetet mutatnak - még eljátszva sem tartom izlésesnek.
Viszont mondják, hogy perverz vagy, de a 3106-ban szereplő lezbi párocska nekem tetszik. A két meztelen test vonzóan simul egymásra, és a játékuk elég szórakoztató ahhoz, hogy ne unatkozzunk. Különösen tetszik a végén, mikor a csaj már akkor mozgatni kezdi a talpát, amikor még hozzá sem ért a villany fogkefe.
A 3107-et a 3105-höz hasonló okokból nem néztem meg.
A 3201-es és a 02-es kanapéjáték aranyos. Izgalmasabb, hogy a szokásos hog-tied helyett ilyen "gombóc"-ba vannak kötve, így nem minden legérzékenyebb testrészük van a szabadon, hanem a csiklandozónak néha be kell hatolnia.
A 3203-as annyira nem kötött le, és itt is sokallom a látható szenvedését az áldozatnak.
Nem a legizgalmasabb de vannak jó részek a 3204-ben, ahol a topless áldozat hanyattfekvésben, összezárt lábbal van megkötve. Legjobb ahogy a mellei rengenek.
A többiről később, érdekelne a ti véleményetek is.