- Hány éves? - kérdezte a férfi, kimérten méregetve a fiatal nő testének minden négyzetcentiméterét.
- Huszonhárom. - válaszolta a lány kicsit félénken. Nem volt hozzászokva az ilyen átható pillantásokhoz. Szinte égette az a kék szempár.
- Tehát Kovács... Éva. - folytatta, belepillantva az előtte álló papírba, hogy kikeresse e fontos adatot, hogy utána újra szünet nélkül bámulhassa az új jövevényt. - Mi szél hozta erre?
- Az állásra szeretnék jelentkezni. Ha lehet. - nem volt biztos a dolgában, kényszeredetten nyelt egyet a két mondat között. De már ott ült. Nem volt visszaút.
- Félreért. A kérdésem arra irányult, hogy mi vesz rá egy ilyen fiatal, szép és valószínűleg okos lányt arra, hogy egy ilyen állásra jelentkezzen? Tudja magácska, hogy mivel jár ez?
- Ó, köszönöm. És azt hiszem, igen. Tudja, nekem szükségem lenne a pénzre, és... szóval ez a dolog engem mindig is érdekelt. - beszéd közben kitágultak a pupillái, mint egy autó fényszórói.
- Nevezzük nevén a dolgot. Érdekli a csiklandozás? Izgatja magát a dolog? - a középkorú férfi semmi jelét nem adta feszültségnek, de továbbra is kitartóan fixírozta az új jelöltet, ahogy azt mindig is tenni szokta, ha interjút tart.
- Igen. Nagyon. Jézusom! Nagyon... nehéz erről beszélni, talán még soha nem is mondtam ki hangosan. - Éva érezte, hogy a homlokán verejtékcseppek gyöngyöznek, és az arca is mintha pirulni kezdett volna.
- Ne féljen. - nyugtatta a férfi. - Ez teljesen természetes. Itt legalábbis. A mi cégünk kimondottan erre specializálódott, ugyanis vannak még emberek magán kívül, akik szerelmesei a testiség eme formájának, hogy szépen fogalmazzunk. Ugyanakkor – ekkor levette a tekintetét Éva fejlett melleiről, és végre az ijedten csillogó szemekbe nézett – a mi vállalkozásunk teljes mértékben tiszta, törvényes és mindenfajta erotikától mentes. Csak és kizárólag szerződéses alkalmazottaink vannak, akik nyilatkoznak az anyaguk közzétételéről, és a forgatásokon semmi más nem történik, csak maga a csiklandozás.
- Értem. És van valami feltétele annak, hogy engem is szerződtessenek?
- Látom nagyon izgul. Ezen például javítani kell. Van egy betanuló időszak, amikor az alkalmazottak még nem állnak a kamerák elé, csak... játszadoznak, hogy úgy mondjam. Mindenesetre elkötelezettnek kell lenni. A szakma és a dolog iránt is.
- Az vagyok. - ez volt az első mondta, amit Éva tisztán, nem remegő hangon ejtett ki.
- Ezt már szeretem. Tehát tegyük fel, hogy állományba vesszük. Miért gondolja, hogy alkalmas lenne a domina szerepére? - az igazgató arcán volt valami nagyon is zavaró, ami miatt az ember akarata ellenére is lesüti a szemét. Éva ezúttal nem tette.
- Mert imádok csiklandozni. Másokat. Nézni, ahogy vergődnek és könyörögnek a szabadságukért. Közben tudom, hogy nem gondolják komolyan és ők is akarják. Nem tudom elmondani, mennyire... beindít.
- Higgye el, nagyon jól tudom miről beszél. Mi volt az első alkalom?
- Hogy érti?
- Mikor került először szorosabb kapcsolatba a csiklandozással?
- Néhány éve. Volt egy barátom, akivel néha... - a férfi félbeszakította.
- Nem, nem, nem! A legelső alkalomra vagyok kíváncsi. Amikor felfedezte a vonzalmát a dolog iránt. Amikor először élhette ki a vágyait igazán. Kérem, meséljen róla! - mondta, azzal hátradőlt a székében, mint egy jóllakott óvodás, aki a mesét várja.
- Tizenkét éves voltam. - fogott bele Éva a nosztalgiázásba. - Nyár volt, nagyon meleg. A szüleim dolgoztak, és tudtam, hogy csak este érnek haza. Áthívtam a legjobb barátnőmet, mert utáltam egyedül lenni. Filmet néztünk, játszottunk, dumáltunk a fiúkról, meg mindenről, amiről a fiatal tinilányok szoktak. Persze mi már nagylánynak éreztük magunkat. Imádtuk sminkelni egymást és olyan ruhákat hordtunk, amit talán annyi idősen nem kellett volna. - itt egy pillanatra megállt, elgondolkodott, majd fojtatta:
- Anitán egy türkizkék haspóló volt, egészen a köldöke fölé ért, és nagyon rövid nadrág. Szinte... bevágott. Tényleg nagyon meleg volt akkor. A szobában természetesen mezítláb járkáltunk. Épp az ágyamon ültünk, és körmöt festettünk. Először én az övét, közben végig türtőztettem magam, nehogy elkezdjem csikizni, mert nagyon feszélyezett a dolog. Féltem. Utána ő festette az enyémet, de közben mozgatta a lábujjait és néha meglóbálta a lábát, hogy gyorsabban száradjon a lakk. Nem tudtam levenni róla a szememet. - a történet mesélése közben Éva teljesen átszellemült, és úgy érezte, mintha újra tizenkét éves lenne. Elkezdett izgalomba jönni. - Amikor végeztünk, egyikünk sem szólt, de engem már elkezdett zavarni a csend, és nem bírtam tovább türtőztetni magamat.
- Anita – mondtam – nem akarsz kikötözőset játszani? „Mi? Az meg milyen?” - kérdezte ő nevetve. - Tudod, mint a filmben amikor elrabolnak valakit. Én lekötnélek ide mondjuk egy sállal, neked meg ki kellene szabadulnod. „Hát, jó.” - kicsit vonakodva, de belement. Nem értette a dolgot. Én meg már alig bírtam kivárni a pillanatot. Ő hanyatt feküdt az ágyamon, ahogy kértem, én pedig szépen, de nem lassan lekötöztem a kezeit, majd a lábait úgy, hogy ne tudjon elszabadulni. „Rendben. És most?” - kérdezte mosolyogva, mert azt hitte, hogy tényleg csak játszunk. Én szó nélkül felültem mellé az ágyra, és néztem egy darabig. Ő mocorgott, de természetesen nem tudott szabadulni a béklyóból.
- Anita! Nem is tudom. Te csikis vagy? - kérdeztem, és mintegy próbaképpen megvakargattam a kilátszó hasát. Erre ő felsikoltott, majd közölte, hogy igen, úgyhogy inkább engedjem el. - De hisz játszunk, nem? - mondtam, és elkezdtem nagyon finoman piszkálgatni egy ujjal a köldökét. „Évi légyszi nehehe! Nagyon csikis!” - könyörgött, de még vissza tudta fojtani a nevetését. - Olyan meleg van idebent. Nem kellene ezt a pólót feljebb hajtani? - kérdeztem, és már tettem is a dolgomat. Ő csak bámult rám kétségbeesetten és a fejét rázta. - Most rajzolok a hasadra valamit, te pedig találd ki, hogy mi az! - mondtam, és elkezdtem köröket, meg efféléket csinálni az ujjammal. „Kérlek neee! Hagyd abba, ezt nem bíromm!” - de ez csak olaj volt a tűzre. - Ani, te barnultál? Olyan szép barna a bőröd! - és közben már két kézzel kapargattam a hasát és az oldalát. Úgy vettem észre, ott csikisebb. „Neneneheheee! Kéhéérlek, ne csikizzz!” - de én csak nem hagytam abba, ő meg már szegény alig kapott levegőt. Körülbelül húsz percig gyötörtem a szinte csupasz felsőtestét, majd abbahagytam. Nagyon szép lány volt. „Miért csináltad ezt? Engedj el!” - utasított, szinte dühösen, de én nem bírtam leállni. - De hiszen te most fogoly vagy, Anita. - és szépen elindultam a meztelen talpai felé. „Mit akarsz? Hé! A talpamat ne! Könyörgöm, csak azt ne!” - láttam rajta az őszinte kétségbeesést, de nem volt visszaút. - Egy kicsi talpacska, még egy kicsi talpacska. - mondogattam, és közben fel-le húzogattam az ujjaimat rajtuk. Anitából azonnal kitört a fékezhetetlen nevetés. „Ááállj! Hahahahahaaaa! Légyszííí! Ne kínohohooozz! Bepisileeek! Hahahahaahaa!” - végül nem pisilt be, de én annyira felizgultam, hogy éreztem, ahogy nedves lettem. A víz is teljesen kivert. Még soha nem éreztem hasonlót addig. Fél óra múlva végleg abbahagytam, és elengedtem. Csurom víz volt, és a feje vöröslött a szégyentől és a méregtől. Annyira megharagudott rám, hogy szó nélkül otthagyott, és meg is romlott a viszonyunk. Soha nem tudott megérteni engem.
Amikor Éva befejezte a mesélést érezte, hogy teljesen kiszáradt a szája. Az igazgató még csak el sem mosolyodott.
- Sajnálom. De teljesen megértem a helyzetét. Sajnos sokan vannak hasonló helyzetben, mint maga, sőt egy ilyen élmény még külön kivételessé is teszi. De lenne még itt egy fontos kérdés. - a férfi újra mélyen a lány szemébe nézett. - A csiklandozást, mint szenvedő alany, hogyan viseli el?
Éva a kérdés hallatán akaratlanul is karba rántotta a kezét, és hevesen verő szívvel remélte, hogy erre a kérdésre soha nem kell választ adnia...
Folytatása következhet!
