A könyvtár titkai

Ez a történet pusztán kitaláció! A valósággal való bárminemű hasonlóság pusztán a véletlen műve! A történetben szereplő személyek nem valós személyek. Senki érzéseit nem szerettem volna megbántani, amennyiben mégis így történne, azoktól ezúton kérek elnézést.

A könyvtár titkai

Írta: Red kneesocks

Egy szép tavaszi délután Anna úgy dönt, hogy ideje, hogy visszavigye a könyvtárba a könyveket, amiket hetekkel ezelőtt vett ki.
Félórás kellemes séta után meg is érkezik a könyvtárhoz. Bemegy, majd odalép a pult mögött várakozó Adriennhez.
Adrienn kellemes megjelenésű 32 éves nő. Magas, vékony testalkatú, vállig érő barna haja és barna szeme van.

Anna: Hello!
Adrienn: Szia!
Anna: Visszahoztam néhány könyvet.
Adrienn: Rendben. Elkérhetném az olvasójegyed?
Anna: Persze. Tessék!

Ezzel Anna átnyújtja a könyveket és az olvasójegyét.
Adrienn lehúzza a gépen az olvasójegyet, majd visszaadja azt Annának.

Adrienn: Szeretnél kivenni valamit?
Anna: Csak körülnéznék.
Adrienn: Csak egész nyugodtan.

Ekkor Anna átsétál egy csendes olvasóterembe, levesz a polcról egy könyvet, majd leül egy asztalhoz olvasgatni.
Mivel délután van, így kezdetben elég nagy a nyüzsgés és a hangzavar, de ez Annát egyáltalán nem zavarja. Sőt, időnként lopva figyeli Adriennt, ahogyan sürög-forog a polcok között.
Annának megtetszik a lány, tetszik neki Adrienn sportos alakja. Elbűvölőnek találja a nő mosolyát és kedvességét. Anna szép lassan fantáziálni kezd Adriennről, arról, hogy vajon csiklandós-e?
Egyszer aztán Adrienn odalép Anna asztalához, és egy könyvet keres az egyik polcon. Hirtelen leguggol, hogy a legalsó polcot is megnézze. Ekkor Anna valami nagyon izgalmasra lesz figyelmes, észreveszi, hogy Adrienn fehér klumpát visel, és ahogy leguggol a farmerja szára alól egy pillanatra kivillan zoknija citromsárga sarka.
Anna arcán ekkor széles mosoly jelenik meg. Ő ekkor már tudja mit kell tennie. Majd úgy tesz, mit aki semmit sem vett volna észre és tovább olvas.
Lassan telnek múlnak az órák. Szép lassan mindenki elmegy és kiürül a könyvtár.
Egyszer aztán Adrienn odasétál Annához és mosolyogva így szól:

Adrienn: Látom nagyon tetszik a könyv! Mit olvasol ilyen elméjülten?

Anna ekkor odafordítja a könyv borítóját Adriennhez.

Adrienn: Á, látom érdekel a talpmasszázs! Nagyon érdekes téma!
Anna: Csak nem téged is érdekel a téma?
Adrienn: Hát... Végül is igen! Csak azaz igazság, hogy én nagyon érzékeny vagyok a talpamon. Nem bírom, ha hozzáérnek!

Anna ekkor tudta, itt az alkalom amire várt.

Anna: Tényleg! Azt mondják, hogy minden a technikán múlik. Nem akarok nagy képűnek tűnni, de azt mondják a barátnőim, hogy egész jól csinálom. Ha akarod... akkor téged is szívesen megmasszírozlak! Hidd el, nagyon élveznéd!

Adrienn ekkor egy pillanatra meglepődik, majd zavartan így szól:

Adrienn: Lehet... De én igazából, azért jöttem, hogy megmondjam hamarosan bezár a könyvtár.
Anna: Oké! De gondolkozz azon, amit mondtam!

Adrienn ekkor ismét elmosolyodik, majd a következőket mondja:

Adrienn: Ami azt illeti, most tényleg rámférne egy jó kis talpmasszás. Tudod az egész napos rohangálás... meg minden!
Anna: Na akkor, hogy döntesz?

Adrienn néhány pillanatig még vaccilál, majd így szól:

Adrienn: Rendben. Félóra és végzek. Akkor egyedül leszünk!
Anna: Rendben.
Adrienn: Csak arra kérlek, légy kíméletes...

Anna erre elmosolyodik, majd tovább olvassa a könyvet.
Adrienn ezután visszatér a többi látogatóhoz, majd félóra elteltével bezárja a könyvtár ajtaját, és lekapcsolja a világítást. Miután meggyőződött róla, hogy már mindenki elment, visszasétál Annához.
Anna még mindig az asztalnál ül, az asztalon pedig egy olvasólámpa ég.

Adrienn: Bezártam. Már csak mi vagyunk! Most mit csináljak?
Anna: Rendben. Először is hozz magadnak egy széket.

Adrienn ekkor elsiet, és hozz egy széket.

Anna: Gyere! Ülj le ide, velem szembe!

Adrienn ekkor helyetfoglal, pont Annával szemben.

Anna: Rendben. Most búj ki a klumpáidból, kérlek. Hadd lássam azokat a lábfejeket!

Adrienn gyorsan lerúgta a klumpáit. Ekkor jól láthatóvá vált színes, virágmintás zoknija. A zokninak nem csak a sarka, de a lábujjrésze, és szára is citromsárga színű volt. A zokni többi része egyszínű piros, rózsaszínű virágmintával a bokánál.

Anna: Ó! Milyen aranyos kis zoknid van! Tedd csak ide az ölembe azokat a csínos kis bokákat, hadd nézzem meg közelebbről!

Adrienn ekkor elmosolyodik és lassan Anna ölébe rakja a lábait.
Majd Anna megragadja a nő zoknis bokáit, felemeli, hogy közelebbről is megvizsgálja. Szép finoman elkezdi őket simogatni, közben pedig figyeli Adrienn ficánkoló lábujjait.

Anna: Ugye megengeded, hogy egy kicsit megszimatoljam a talpad?
Adrienn: Persze... De miért?
Anna: Hát... Csak, hogy jobban ráérezzek!

Anna ebben a pillanatban az arcához emeli Adrienn egyik lábát, majd egy mélyet szippant.
Adrienn erre elmosolyodik. Érezte, ahogy Anna orra, mint egy porszívó végig szántja a talpát a sarkától a lábujjáig. Annyira érzékenyek a talpai, hogy már a szimatolás hatására halk kuncogásba kezd.
Eközben Anna a másik lábat is végig szimatolja, jó alaposan. Végül így szól:

Anna: Kellemes az illatuk.

A szimatolás után Anna tovább simogatja a könyvtáros nő talpait, közben feszülten figyelve minden reakciót.
Adrienn ekkora már jól hallhatóan nevet, ami nagyon megtetszik Annának.

Anna: Ahogy látom, te tényleg nagyon csiklandós vagy! ...De ez nem baj!
Adrienn: Hi-hi-hi! Igen. Hi-hi! Én mondtam!
Anna ezután nagyon lassan köröket kezd el rajzolni a két zoknis talpra. Többre nem is volt szükség, hisz Adrienn ekkor hangos nevetésben tör ki.

Adrienn: ÁÁÁ!!! HÁHÁHÁHÁHÁ!!! EZT NE!! HEHEHEHEHE!!! EZ CSIKIZZ!!!
Anna: Óó! Itt valaki nagyon csikis! Csiki-csiki...!
Adrienn: HÁHÁHÁHÁ!!! KÉRLEK!!! HEHEHEHE!!! HAGYD ABBA!!! HÁHÁHÁHÁHÁ!!! NE CSINÁLD!!!
Anna: Ó, igen? És miért ne? Úgy hallom, te nagyon élvezed, nem igaz?
Adrienn: HEHEHE!! NEM BÍROM!!! NE CSIKIZZ!!! HEHEHEHEHEHE!!! ELÉG!!!

Adriennek ekkor végre sikerül elrántania a lábait Anna táncoló ujjai közül.
Anna mosolyogva szemléli a még mindig nevető Adriennt, majd pár pillanattal később így szól:

Anna: Kérem vissza a talpaidat! Még hozzá sem nyúltam!
Adrienn ekkor mosolyogva és egy kicsit vonakodva de újra Anna ölébe rakja a lábait, majd közbe szól:

Adrienn: Rendben. De akkor ne csikizz! Azt nagyon nem bírom!

Anna úgy tesz, mintha semmit sem hallana és elkezdi egyenként megmozgatni a lábujjakat. Adrienn egy darabig még megpróbálja elviselni, de nem bírja sokáig, és ismét kuncogni kezd.
Anna ezt meghallva belegezd a mondókájába.

Anna: Ez elment vadász... Ez meglőtte... Igaz?...

Adrienn ezt már nem bírja nevet és újfennt hangosan nevetni kezd.

Adrienn: NEM! HEHEHEHEHE!!! EZT NEM BÍROM!!! HÁHÁHÁHÁ!!! KÉRLEK, NE CSIKIZZ!!!...

Anna tanulva az előbbi esetből teljes erejével magához ragadja a bokákat, és könyörtelen csiklandozásba kezd.
Adrienn ísmét megpróbálja kiszabadítani csabdába eset lábait. Ezuttal sikertelenül. Így nem maradt más számára, mint az őrjítő nevetés és sikítozás.

Adrienn: HÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁ!!! EZT NEEE!!! HEHEHEHEHEHE!!! EELÉÉGG!!! HÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁ!!! NEE CSINÁÁLDD!!!
Anna: Csiki-csiki-csiki! Jaj de nagyon nagyon csikis ez a szép kis zokni! Csiki-csiki...!

Adrienn nevetés közben vad ficánkolásba kezd a széken ülve. Egyszer aztán hirtelen lefordul a székről és lehuppan a földre arcal előre.
Anna ezt látva sem hagyja békén Adriennt. Sőt!!! Először vadul gyötörni kezdi a citromsárga sarkakat.
Hirtelen aztán Anna felpattan a székéről, majd mielőtt Adrienn bármit is tehetne ellene, Anna lábakat a szék lapjához nyomja, majd rájuk ül. Ezzel végképp meg akadályozva azt, hogy Adrienn kiszabaduljon.
Mivel Adrienn most már egyáltalán nem képes megmozdítani a lábfejét, megakadályozva ezzel az ujjak újabb támadását, őrült síkoltozásba kezd.

Adrienn: ÁÁÁÁÁÁÁ!!! HÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁ!!! ÁÁÁÁÁÁ!!!! EEEELLLÉÉÉÉGGGG!!! HEHEHEHEHEHEHEHEHE!!!...

Anna mitsem törödve "áldozata" síkoltozásával, módszeres alapossággal zogorázik annak talpain és esze ágában nincs még abbahagyni.

Anna: Cski-csiki!!! Finom, igaz? Jaj, de csikis! Cski-csiki-csiki!...

Adrienn: HÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁ!!! ÁÁÁÁÁÁÁ!!!! HEHEHEHEHEHEHEHE!!!! NNNEEEE!!!! HEHEHEHEHEHE!!!

Anna még hosszú percekig csiklandozza a magathetetlenül vergödő Adriennt, mire végül megkegyelmez neki.
Adrienn még sokáig fekszik a padlón elgyötörve, miközben tovább nevetve próbál erőt gyűjteni, ahhoz, hogy felkelljen és végre hazamenjen.
Anna is ott marad még egy rövid ideig, csendben figyelve a még mindig nevető áldozatát, majd hirtelen eszébe jut valami. Oda lép a földön fekvő Adrienn lábaihoz, majd hirtelen lehúzza a zoknikat!
Ekkor Adrienn ismét összerezzen, közben arra gondolva, vajon most mi fog vele történni.
Anna ekkor hirtelen elővesz egy vörös rúzst a táskájáből, majd leguggol a meztelen talpakhoz, egyik kezével megragadja Adrienn bokáját, majd a rúzzsal ráír valamit az érzékeny talpakra.
Adrienn ekkor már nem is védekezik, hiszen az elmúlt közel 30 perc teljesen elvette az erejét, így nem tesz mást csak tovább nevet.
Anna gyorsan végez a szokatlan üzenettel, majd odasétál Adrienn mellé majd így szól:

Anna: Köszönöm neked ezt a szép délutánt! Igazán jól szórakoztam! Remélem te is? Ha gondolod, megismételhetjük még párszor! Ja igen! Mielött elfelejtem! Annyira édik ezek a kis zoknijaid, hogy úgydöntöttem megtartom őket, emlékbe! Remélem nem baj? Ha vissza akarod kapni öket, a számomat, fölírtam... Dehiszen tudod hova, nem?
Anna ekkor elmosolyodik, majd megfordul magához veszi a földönheverő zoknikat, majd elindul a kijárat felé, majd a zárban hagyott kulcsal kinyitja a bejárati ajtót, majd eltűnik.
Adrienn kicsivel a történtek után erőtgyűjt, majd felül a székre, közben végig azon gondolkodva, hogy mi is történt vele.
Miközben töpreng, lenézz a csupasz lábfejeire, és arra gondol, hogy a szenvedés ellenére egészen élvezte a dolgot. Rövid elmélkedés után rá kellett jönnie, hogy ő tulajdonképpen élvezi a csiklandozást. Ez a felismerés egyszerre elborzasztja és megkönnyebbülés jelent Adrienn számára. Adrienn ekkor az ölébe veszi az egyik lábát, és meglátja rajta a rúzzsal felírt telefonszámot valamit egy szívecskét. Ekkor ismét elneveti magát...


VÉGE